Vezeték-nélküli mikrofon és fülmonitor rendszer az ATV – ben (is!)

Megérkezett az AXIENT DIGITAL
2017 áprilisában mutatta be a Shure Incorporated a legújabb és egyben legmagasabb minőségi kategóriát képviselő vezeték nélküli AXIENT DIGITAL mikrofon-rendszerét Amszterdamban az ISE 2017 kiállításon, amit akkor még csak a kizárólagos európai nagykereskedők láthatták. Az új technika hivatalosan idén áprilisban a NAB –on debütált az Egyesült Államokban, majd ezt követte a nyilvános európai premier szeptemberben az IBC 2017 alkalmával.

És mi történt Magyarországon 2017-ben?

Elindul az ATV projekt.
Késő tavasszal kezdődtek meg a beszerzést érintő tárgyalások, nyár végén már élő adásban üzemelt a teljes rendszer. Egyedülálló módon, rendkívül gyorsan zajlottak az események…

Az igazság az, hogy bár, a digitális alapokra való „adoptáció” már várható volt a Shure gyártmányfejlesztéstől, hiszen a korábbi – a világon egyedülálló frekvencia-menedzsmenttel rendelkező és távvezérelhető – Shure AXIENT (analóg) rendszer megjelenése óta eltelt már öt év, ennek ellenére az új termékről semmi nem szivárgott ki idő előtt. A megjelenés időszerűségéhez hozzátartozik a korábbi, kifejezetten installációs környezetre fejlesztett Shure ULX-D digitális vezeték-nélküli mikrofon-rendszer is, amely magas minőségével, kedvező árával és a gyártó neve által garantált megbízhatóságával, szintén öt éves múltja alatt, már biztos alapot teremtett az újabb generációs termékcsalád sikeréhez.

Az igények:

Az egyeztető tárgyalások során a megrendelő magasszintű igényeket támasztott, valamint elvárta a rendszer későbbi fejlesztési lehetőségének biztosítását is…

Ennek megfelelően, nem volt kérdéses a paletta legmagasabb minőségi szintjét képviselő Shure PSM1000 fülmonitor-rendszer létjogosultsága, amihez az akkori választék legmagasabb szintjén álló digitális SHURE vezeték-nélküli mikrofon rendszerek közül a Shure ULX-D került a fejlesztési javaslatba. Az idő múlásával egyre több hír és információ került napvilágra a Shure Axient Digital (a továbbiakban: Shure AD) rendszert illetően. Ehhez igazodva javasoltuk a jövőbe mutató (és a gyártói fejlesztésre jellemző, védett szabadalmakat hadrendbe állító) vadonatúj Shure vezeték-nélküli mikrofon-rendszert a megrendelőnek.

Teljes összhangban

A Shure PSM1000 vezeték-nélküli fülmonitor és a Shure Axient Digital vezeték nélküli mikrofon-rendszerről szóló beszerzési tárgyalások példa értékűen zajlottak. Az ATV műszaki igazgatója és műszaki vezetője, valamint a rendszerek telepítését végző Broadcast Solution Hungary Kft. installációs csapata, a Eurhythmics Kft. beszerzési osztálya és a terméktámogatást végző szakemberek, valamint a Shure Europe között.

A határidők pontos betartásával – a fülmonitor és mikrofon-rendszerek ütemezett beszállításával lehetővé vált a helyszíni előkészítési munkák és az üzembehelyezés két ütemben történő megvalósítása. A teljes (adó- és vevő) antenna-hálózat kiépítését követően, első körben a 2017 júliusában a Shure PSM1000 fülmonitor-rendszer került átadásra. A második lépcsőben valósult meg a mikrofon-rendszer helyszíni telepítése. A projektben résztvevő felek toleranciája és hozzáállása mindvégig példaértékű volt. Mi sem jobb példa erre, mint pl. a két stúdió esetén létrejött ú. n. „multi-room” RF hálózat vagy a technikai mélységeket érintő egységes rendszer-konfiguráció kialakítása.

Mielőtt megkezdjük a munkát…

Most is, – mint minden más Shure vezeték-nélküli rendszer telepítése esetén – együttműködve a telepítendő rendszer felhasználójával, a rendszert értékesítő partnerünkkel, és a kapcsolódó hangtechnikai rendszerek tervezőivel – először a helyszínen üzemeltetett vezeték-nélküli berendezések tételes sorba vétele történik. Ezzel párhuzamosan, az Eurhythmics Kft. által biztosított minden stúdióra kiterjedő rádiófrekvenciás mérés, az adó- és vevőantennák típusának, pozíciójának és az alkalmazott alacsony-veszteségű koaxiális kábel hosszának felmérése előzte meg a jelentős mennyiségű tartalékot biztosító, teljes körű rádió-frekvenciás kiosztási javaslat elkészítését. Mindezek alapján tettünk javaslatot a beszállítandó berendezések RF működési sávjára is. Ennek meghatározását jelentősen megkönnyítette, hogy az Axient Digital rendszer sávszélessége igen terjedelmes, ami 166 MHz-et, tehát csaknem a teljes, a jövőbeni korlátozásokhoz is tökéletesen illeszkedő spektrum használatát biztosítja az összes adó és vevő oldalon egyaránt!

Jelenlévő jövő…
A projekt kapcsán, az üzembe helyezett berendezések legmodernebb technológiai felépítése és a frekvencia-gazdálkodásra vonatkozó, a jövőben életbe lépő korlátozásoknak és elvárásoknak való megfelelés egyaránt meghatározó szempont volt. Törekedtünk a vezeték-nélküli berendezések esetén a lehető legjobb hatásfok biztosítására. Minden telepített Shure eszköz zárt, belső informatikai hálózaton keresztül folyamatos (24 órás) kapcsolatban áll és információt szolgáltat az üzemeltetők számára. Minden működésbeli változás naplózásra (rögzítésre) kerül, valamint a teljes hálózaton belül, a Shure Wireless Workbench 6 (WWB6) szoftver segítségével, különböző jogosultsági szintekkel, összesen négy ponton lehet betekintést nyerni a készülékek állapotát illetően. A rendszer felkészített a Shure Plus Channel szoftver használatára is, amely felmerülő későbbi igény esetén a helyi wi-fi hálózaton keresztül mobil eszközökkel is elérhetővé teszi a vezeték-nélküli Shure berendezéseket.

Legfontosabb az adáshang…
Kiemelkedően fontos szempont volt a tervezés során az adáshang magas szintű minőségének, a redundanciának és természetesen a fülmonitor-rendszer által biztosított utasító-rendszer hangminőségének biztosítása. A teljes audió hálózat digitális és minden eszköz Dante protokollt használ a kommunikációra. A vezeték-nélküli zsebadóhoz (Shure AD1) csatlakoztatott (Shure MX150) mikrofon, vagy a vezeték-nélküli kézi adó (Shure AD2/Beta58) – mint jelforrás – analóg membránjától elindulva azonnal (titkosítható módon) digitalizálva halad tovább a sugárzott rádiófrekvenciás jel. A beérkező digitális RF jelből a mikrofon vevőegysége (AD4) végzi el a D/D konverziót, ebből már Dante formátumban kerül továbbításra a jel a keverő pultokba. A fülmonitor-rendszer adóihoz is Dante-n érkezik a hang, a D/A konverziót Shure ANI4OUT I/O boxok biztosítják.

Amikor minden összeállt…
A projekt egy komplex, ellenőrzött körülmények között működő vezeték-nélküli mikrofon és fülmonitor hálózat megvalósítását tartalmazta, amely korszerű digitális audio jelfeldolgozással és minimális hiba lehetőséggel üzemel. A rendszerek hordozható tagjainak energiaellátását gyári Li-Ion akkumulátorok biztosítják gyári töltő/dokkoló egységek segítségével. Minden hordozható eszköz azonos akkumulátorral üzemel (zsebadó, kézi adó, fülmonitor vevő egyaránt) így azonos a töltő/dokkoló egység típusa is. Ezek a részletek is jelentősen megkönnyítik a napi, gyakorlati használatot. Az üzembiztonsághoz hozzájárul még a felügyeletet biztosító Shure WWB6 szoftver is, aminek segítségével többek között nyomon követhető az akkumulátor-üzemidőnek órában és percben mutatott hátralévő időtartama, valós idejű beavatkozást biztosít a „gain” struktúrába, konfigurálható hibaüzenetek és folyamatos naplózás kíséretében 24 órában információt szolgáltat a hálózatban működő berendezések állapotáról, az RF és audió jel mértékéről, stb…

Folytatása következik:
Shure professzionális vezeték nélküli rendszerek.

ATV – Broadcast TV station, Budapest, Hungary
AD 22 channel
PSM1000 10 channel
SHURE Product Qty.
P10T 5
P10R 12
AD4D-E 3
AD4Q-E 4
AD1 22
AD2/Beta58A 4
SB900A 38
SBC200-E 11
SBC200 9
UA221 3
PA421A 3
UA834WB 6
UA845UWB 2
UA874WB 4
UA860SWB 11
MX150B/O 26
MXA-ANI4OUT-XLR 6
ATV – vezeték nélküli rendszer